2024. március 28. csütörtök >> Gedeon  

 
       
   

Települések >> Kékestető

   
 

 

Kékes TV-torony, kilátó

Kékestető az ország legmagasabb pontja, 1014 m. A nemzetiszínű kőhöz szinte mindenki elzarándokol, ami közvetlenül a TV-torony alatt található. A Kékes klimatikus viszonya asztmatikus betegségekre, idegkimerültségre egyaránt gyógyító hatással van.

 

Már az 1897-ben megjelent Mátrai kalauz említi Kékest. Ám több mint hatvan évvel később, az 1960-as évek elején megjelent Mátra útikönyv is arról írt, hogy bármilyen furcsa is, de az ország legmagasabb hegyén még kilátótorony sincs. Így az 1960-as években, aki a panorámában akart gyönyörködni, annak a Távközlési Kutató Intézet nyolc emelet magas, kőből épült tornyába kellett felmásznia, természetesen külön engedély birtokában.

 

A TV-torony a 70-es években készült el, ám csak jóval később alakították ki a kilátó részét. A páratlan körpanoráma kedvéért érdemes felmásznunk a 45 méter magasan lévő kilátó szintre.

 

Kékestetőt a legtöbben a téli időszakban keresik fel az itt működő sípálya kedvéért. Érdekesség, hogy például 1943-44-ben 154 havas nap volt itt, tehát az év majdnem felében hótakaró borította a Mátra legmagasabb részét. 1970-ben viszont 221 volt a ködös napok száma, ami szintén meglepően magas szám. A legtöbb csapadék 1958. június 11-12-én esett, 228 mm. A különleges meteorológiai adatokhoz tartozik, hogy a napsütéses órák száma is jóval magasabb itt, mint az országos átlag.

 

Sas-kő

A Sas-kőhöz leereszkedve gyönyörű kilátást élvezhetünk. Az I. világháborúban elesett turisták emlékére állíttatta Magyar Turistaszövetség 1930-ban a Sas-kő csúcsán az emlékoszlopot.

 

A jelzett turistautakon kisebb-nagyobb körtúrákat tehetünk, a hosszabb kirándulást kedvelők Parádra, Mátraházán keresztül Mátrafüredre, vagy a Csór-hegyen át Galyatetőre is eljuthatnak. A fotózást kedvelőknek az egyik kedvelt célpontja a Sas-kő és környéke.

Vissza a térképhez >>


   Háttérképek

   Képernyőpihentető

   Kérdőív a Mátráról

   Feliratkozás hírlevélre

 

Korábbi szavazások

 

Nyitó oldal   |   Oldaltérkép  |   Impresszum   >>   Utolsó frissítés: 2019.02.26.  <<   Lap teteje